top of page
A SAJTÓNAK
röviden RÓLUNK

Az Istenes Attila dalszerző - gitáros által vezetett budapesti Simon Templar zenekar, 2021 végére nyerte el végleges formáját. Köszönhetően mindez sok-sok véletlen találkozásnak és a világ minden tájáról hazaérkező zenészeknek. A csapat a lendületes pop-rock zenét képviseli, sajátos szerzeményeikkel, igényes szövegvilágukkal. Dinamikus előadásmódjuk és a nyolc fős felállás már első találkozásra is magával ragadja közönségét.

A zenekar rendszeresen koncertezik klubokban, romkocsmákban, vidéki koncerthelyszíneken, fesztiválokon egyaránt és folyamatosan keresi az újabb lehetőségeket a bemutatkozásra. 

Pörgős popdalaikat és lírai hangulatú balladáikat a koncertjeiken ügyesen vegyítik.

 

A csapat az elmúlt időszakban bemutatkozhatott, többek között a Petőfi tévé, Sláger és Kossuth rádió műsoraiban is. 2022-tő a Tv2-Zenebutik csatornájának rendszeres szereplői.

 

Példaképüknek a svéd Gyllene Tider zenekart tekintik.

A zenekar neve pedig Roger Moore legendás alakításának köszönhető.

Ő alakította a 60-as években a The Saint (Az angyal) c. brit televíziós sorozatban a feledhetetlen Simon Templar (szájmontemplár) nevű magándetektívet.”

bottom of page